Elképzelem, ahogy 29 ember készülődik, hogy holnap suli. Elképzelem, hogy kb fele biztos nem tanult, és közülük konkrétan senki nem parázik, csak én egy picit. De nem annyira, hogy neki is álljak tanulni. Van még időm - gondolom én - pedig ahogy elment ez az egy hónap tanulás nélkül, úgy ez a nap is hamar elmúlik, sőt, már felén túl is vagyok, és még csak főztem, mostam, mosogattam, sütöttem. Mint egy jó háziasszony. Az lenne szép, ha még takarítani is nekiállnék, na de ne olyan hevesen, mára elfáradtam. Büszke vagyok magamra, mint a szorgos méhecske, úgy dolgoztam. Nagyjából persze megint egyedül, de ez van. Szóval, tanulás. Nincs mese, neki kellene állni, de ha épp úgy döntök, hogy mára már más dolgom nincs, akkor meg az agyam kezd el járni olyan dolgokon, amiken nem kellene, de képtelenség parancsolni neki, nem lehet leállítani, annak meg nem látom értelmét, hogy ott ülök az utasítás fölött, olvasom amit kell, de egy szót sem jegyzek meg belőle. Érdekes, hogy ezt hogy vagyok képes megcsinálni, hogy miközben olvasom a sorokat, másra gondolok, s közben mégis oldalakat letudok. Mindezt úgy, hogy a gondolatbeli dolgok tökéletesen megmaradnak, míg fogalmam sincs az olvasottakról. Ennek fordítva kellene lennie. Na mindegy. Holnap suli. Hurrá. A hátam közepére...kb.