Otthon aludtam, mert oktatásra kellett mennem. Reggel busszal mentem ki a vasútra, csak úgy találomra kimentem, gondoltam biztos jön olyan időben busz, ami nekem pont megfelelő. Így is volt. Elötte bementem a lerakatba buszjegyet venni, az eladóval egy illemszerű bájcsevejt ejtettem, már akkor sem kedveltük egymást, amikor kollégák voltunk, úgyhogy eléggé rövidre zártam a vele való értekezést, majd elindultam a buszmegállóba. Mielőtt átmentem az úton körülnéztem, jobbról jött egy autós, és egy biciklis, ballról autó, de az elött bőven átértem. Ahogy így körülnéztem, fél szemmel láttam futni egy cicát. Autók, biciklis elment, de még nem álltam meg, mikor furcsa zajt hallottam. Nem tudnám mihez hasonlítani,megfordultam, kutatván a hang forrását. A látvány iszonyú volt. Az említett cicát a ballról érkező autó elütötte, de én már csak a végeredményt láttam. Mintegy fél méterre felugrálva, véleményem szerint iszonyú kínok közepette, ott vergődött hangtalanul szerencsétlen állat. Pusztán az aszfalthoz való ütődése okán volt némi hangzavar. Ez a furcsa haláltusa mintegy fél percig tartott. Aztán egyszercsak jobb oldalára feküdve megszűnt a vergődés. Majd néha egy-egy rángás és jött mégegy autó...telibe kapta. Nem mozdult többet. Önkéntelenül felszisszentem. Iszonyatos volt. Egész nap szegény cicus jár a fejemben. Vajon kié lehetett?
haláltusa
2010.11.23. 17:00
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kritikus-ok.blog.hu/api/trackback/id/tr362468325
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.