Hááát, vannak problémáim! :)
Elmentem a városba, anyós látogatás céljából, egyedül - már ez a tény elgondolkodtató - de nem is ez a lényeg, hanem elhoztam tőlük az első kutyánkat Mázlit. De nem ám vonattal, és nem is kocsival. Gyalog. 10 km. Gyalog! Nem vagyok normális! - ez mondjuk tény. Drága hű ebem meg csak követett. Ja és nem a főúton, ahol rengeteg kamion, meg autó, nem is a síneken, ahol meg vonat található néha, hanem erdőn, mezőn, kukorica földön, sorolhatnám. Ráadásul tettem egy hatalmas kerülőt, mert egy szakaszon a sínek között kellett volna mennünk, de épp az IC és egy személyvonat érkezése elött értem oda, és nem akartam kockáztatni - nem magam miatt aggódtam, hanem Mázli miatt. Szóval kellemes volt, bár megcsinálnám mégegyszer, nem volt olyan vészes.
Mindezt azért, hogy hátha így párom veszi a fáradtságot és végre nekiáll megcsinálni normálisan a kerítést. (ja persze, de hátha vannak még csodák) Kénytelen lesz, mert vissza nem visszük a kutyust. Csak azt sajnálom, hogy így Bogyónak mennie kell...a szívem szakad meg.
