Azt kutatva, hogy honnan az én zenei stílus-imádatom, miért rajongok a rock, a metál, az alternatív zene iránt, édesapám fiatal koráról érdeklődtem. Vajon ő milyen zenét hallgatott annyi idősen, mint én.? Teljesen nyilvánvaló, hogy édesanyámtól ilyen stílus nem ragadhatott rám. De apumat ismerve, sokminden hasonlóságot vélek felfedezni, és nem csak külső jegyekről beszélek.
Elmondása szerint nem nagyon emlékszik, hogy volt-e kedvenc együttes, zenekar, akikért rajongott volna. A hippi-korszakban volt fiatal, a farmer, póló, hosszú haj, cigi, pia és lázadás korszakában. Amikor mindennel és mindenkivel (szülőkkel is) szembe mentek a fiatalok, szabályoknak ellenszegülve, semmivel nem törődve csak lézengtek, dolgozni nem akartak. A lázongás volt állandó. Az én apám is ilyen volt, azzal a kivétellel, hogy ő dolgozott, hét napból legalább hatot, regeltől estig. Vasárnaponként étteremben evett, akkor pihent keveset, az volt a kikapcsolódás - ott ismerte meg anyumat. (Amúgy a lázadozással, szabályokal való szembe szegüléssel teljesen azonosulni tudok.) Apumnak is hosszú haja volt, ő is dohányzott, farmerben és pólóban járt (ha nem kockás, vagy csíkos ingben, na meg melós gatyában :)), a saját útját járta nagyon fiatal korától. Apjának nem fogadott szót, persze szerintem örökölte nagyapám konokságát, ezért volt az ellentét köztük. Nem hagyta, hogy bárki beleszóljon életébe. S bár ő azt mondja, hogy meló közben ő mindig rádiót hallgatott, nem emlékszik, hogy lett volna kedvenc banda, vagy zenei irányzat, én akkor is a tőle örökölt tulajdonságaim társaként gondolok saját zenei kultúrámra.
Kutatva a hippi-korszak után, rengeteg jó zenére, előadóra találtam, akik olyan maradandót alkottak, hogy hiába lett vége a korszaknak, nevük örökké életben marad. (csak néhány: Janis Joplin, Jimy Hendrix, Bob Dylan, s még sorolhatnám...)
