Mindig mást majmol. Felnőtt létére nem sok önálló gondolata van. Kihasználja az embereket, mind érzelmileg, mind anyagilag. Ha valaki valamit kitalál, s neki megtetszik, hát neki is az kell. Legyen az bármi. Teljesen máshogy szemléli a világot, csak a másoktól összelopott, ellesett, sajátnak vélt meggyőződését hajtja, csak neki lehet igaza, csak az a jó, amit a buta fejében összerak. És ezen tévhiteket fennen hírdeti, nem veszi észre, hogy nem azért nem állnak vitába vele, mert igazat adnak neki, hanem mert mindenki tudja, hogy nincs értelme. Már aki igazán ismeri. Aki meg nem ismeri, az beleesik a csapdájába, szájtátva issza szavait. Iszonyat ronda természete van. Minden - számára rossz - helyzetből mártírként képes kijönni. Ha ő téved (ja olyan nincs!) belátni nem képes. Hihetetlenül okosnak véli magát, még munkában is. Tévedhetetlennek hiszi magát, s még nála idősebb, okosabb embereket is képes kioktatni. Pofátlan, tiszteletlen, idegesítő, fontoskodó. Nem kívánok neki rosszat, majd úgy, ahogy mindenki más is, megkapja a sorstól. Már el is kezdődött számára, s ahelyett, hogy elgondolkozna, hogy mi és hogyan történt, hogy a másikat is meghallgatná, eldöntötte, hogy ebből is győztesen fog kikeveredni. Csak még azt nem tudja, hogy a legnagyobb vesztes ő maga lesz. Nem győztes.
Szánalmas.
