Lelassult minden. Az élet, a napok, a dolgaim, én magam is. Nincs kedvem semmihez, senkihez. Semmi nem vidít fel. Nem vagyok búskomor, de mégsem bírok örülni semminek. Hullámzó lett a lelki állapotom. Elég sok időm van gondolkozni, ez jó, mert szeretek egyedül lenni, de nem jutok semmire sem vele, nem bírom megfejteni, hogy tulajdonképpen mi is a bajom. Egy biztos, valami nem kerek. Lehet az idő is teszi, nem tudom. De nem is érdekel igazából. Nincs kedvem filmet nézni, könyvet olvasni, kimozdulni sem akarok. Ha belegondolok, hogy jövő héten Pestre kell mennem...a hátam közepére nem kívánom. De még csak találkozni sem akarok senkivel. Csak Ibolyával, de azért még nem kellene suliba menni! Ráadásul ez a majdnem egy év, ami vár ránk, a sok tanulni való, mégtöbb, mint első félévben és még nehezebb is.
Le vagyok törve. Kicsit elbújnék a világ elől. Sem meló, sem suli, sem emberek, sem állatok, sem telefon, semmi. Csak én egyedül. Csak amíg jobban lennék.
