belfegor_

Mérges vagy, nem is mérges, dühös vagy! Egy állat! Vadul, egymást érve cikáznak a gondolatok a fejedben, annyira pörög az agyad, hogy már-már követni nem bírod. Csak hergeled és hergeled magad, a szíved ezerrel zakatol. Keresel, kutatsz valami után, amit földhöz vághatnál, amit összetörhetnél. Rombolhatnékod, vagdalózhatnékod támad, érzed, valamit tenned kell, hogy a feszültség múljon! Kiabálsz, üvöltesz mérgedben. A kezed megakad egy poháron, felemeled, szorítod, félő, hogy mielött földhöz csapnád eltörik, téged megsebezve. Egész testeben remegsz, ahogy felemeled, lendül lefelé a kezed, s az utolsó pillanatban leteszed a konyhapultra. Veszel egy nagy levegőt és uralkodsz magadon. Lecsillapodsz. Nem teszel semmit, nem szólsz semmit. Csendben vagy. Tovább lépsz. Megint csak elfolytod magadban. Ez nem a híres zen, a belső béke, ez szimplán a magadba folytása a dolgoknak. Ahelyett, hogy hagytad volna, hogy a kezed véghez vigye a tettet, "megerőszakoltad az elméd", és megint magadba zártad a problémát, a sok másik mellé. S bár te úgy gondolod, hogy képes vagy átlépni dolgokon, valójában nem átléped őket, hanem ott hagyod az útban. Időről-időre találkozol velük, és majd eljön a pillanat, amikor már nem kerülheted ki, amikor már annyi lesz, hogy muszály lesz eltakarítani, muszály lesz velük foglalkozni. Áltasd csak magad.