Van ihlet, tudnék miről írni, de eljutottam odáig, hogy feszélyez a tudat, hogy vannak, akik olvasnak. Tudom kik olvasnak, tudom mennyire ismernek - ez nem baj, én ennek örülök, hogy számomra fontos emberek kíváncsiak agyszüleményeimre. De, mert ennyire ismertek, vannak dolgok, amiket nem merek, nem tudok leírni, mert tudom, hogy elolvassátok és tudom, hogy ha csak rejtve írom, nem egyértelműen, akkor is van, aki tudja, miről írok pontosan. Nem akarom megbeszélni a bejegyzéseimet, csak kiírni akarom magamból a gondolatokat - miért nem kezdek akkor egy naplóba, ami csak az enyém, mi? Na ja. Ez egyfajta magamutogatás.

Na mindegy, én örülök, ha valaki olvassa a bejegyzéseimet, remélem így is marad, s remélem nem fogok soha megbántani senkit sem - szándékosan biztos nem - de ettől még azt fogom írni, amit gondolok. Megpróbálok elvonatkoztatni, s nem gondolni arra, ki mit gondolhat egy-egy szösszenetről.