Már megint ez van! Időközönként előfordul. Mit időközönként?! Folyamatosan ezt hallom! "Kifutsz az időből!" meg "Mire vársz?". Már megint ez. Megint mások akarják megmondani, mit, mikor, hogyan. Kérdem én: milyen jogon? A kéretlen jótanácsok senkinek sem kellenek, ezért is hívják így őket. Kéretlen. Meg mi az, hogy kifutok az időből??? Milyen időből? Én? Futni? Nem futok én sehová. Értelmes, felnőtt, egyedül gondolkozni, döntéseket meghozni tudó embernek tartom magam, így had döntsek saját magam arról, hogy az életem hogyan élem, s ha épp elszúrom, hát had szúrjam el én. Ne más, mások akarjanak élni helyettem, ne mások hozzanak döntéseket helyettem, ne gyötörjenek feleslegesen dolgokkal, hisz az engem érintő dolgokkal én vagyok a legjobban tisztában.
Egy nő, ha 30. életévéhez közeledik, akkor már "kifut az időből", mert ahogy nálam sokkal okosabb emberek mondják, egy nő, biológiailag 18 - 26 éves kor között a legjobb. Miben is? Ez így kész tényként eldöntött dolog? Míg egy férfi!? Ha 30 éves körül van, na ő akkor a legbikább! Egy férfi 25 - 35 éves kora között a legek legje. Na de miért? Na meg, ha ezt vesszük alapul, akkor már rég nem futok én sehová, mert már úgyis mindegy. Nemde?
Persze senkinek nem szólok, mondják csak, egyik fülemen be, másikon ki. Mindig is utáltam, ha mások akarták megmondani, mit, mikor, hogyan. De már nagyon elegem van belőle, már a könyökömön jön ki. Az meg a pláne, ahogy egyesek hozzám állnak, hogy nekem csak úgy lehet majd, ezért kellene már minél elöbb elkezdeni utána járni, holott orvos még nem mondta ki kész tényként, hogy nekem csak így vagy csak úgy lehet. De lényegtelen, mert már le vagyok írva. Nevetséges. Vagyis inkább szomorú. Ez az egész.
