Alapjában véve türelmes vagyok az emberekkel, nem hagyom, hogy felidegesítsenek. De a butaságot és a gonoszságot nem állhatom. Nem tartom magam géniusznak, nem vagyok több másoknál, nem különbözöm, csak bizonyos dolgokban. Ma viszont hagytam, hogy felidegesítsenek, többen is, többször is. Felnőtt, értelmes emberek - legalábbis azok volnának - nem képesek normálisan viselkedni. Számomra érthetetlen, hogy hogy képes néhány ember gyermek módjára előadni magát. Miért nem képes másnak megadni a tiszteletet? Az olyan nehéz? Persze eme emberek másoktól ugyanezt elvárnák, az nem lehet, hogy őket semmibe vegyék, esetleg kigúnyolják, vagy meg ne hallgassák. Az ilyen emberek elvárják, hogy körülöttük forogjon a világ, de ha nem így van, hát elégedetlenek, megbántódnak. Az ilyen emberek nem képesek önkritikát gyakorolni, nincsenek tisztában saját hibáikkal, magukat tökéletesnek látják. Én nem vagyok tökéletes, soha nem is állítottam, hogy az volnék, tisztában vagyok a hiányosságaimmal, nekem is vannak hibáim, nem is kevés. De ez a mai nap!? Vagy inkább ez a pár nap, mely alatt mégjobban megismertem bizonyos embereket, hihetetlen, hogy ilyen közegben, ilyen társaságban, ennyi idős emberek körében is ugyanazon dolgok fordulnak elő, mint amilyenek iskolában a diákok között.
Persze kibírom, hiszen nem vagyok összezárva velük, el tudom viselni őket, tulajdonképpen nem is kell nekik megfelelnem, csak magamnak, meg azoknak, akiket ott nagyon megszerettem.
